szubkultura

Szótlanul, mindentől távol, megadva magad a múló időnek.
A hited már elveszett rég, pedig volt benned annyi még, hogy szállj, de ez már nem elég.

Csak fekszel az ágyon álmatlanul, de meghalni lassan, meghalni csendben,szótlanul
Már nem lehet, mondd miért teszed, ha nem érdekel senkit már, hogy mi lesz veled.

S látom, ahogy a sebektől szenvedsz, és hideg ujjak kutatnak benned,
De a könyörgés már nem segít rég, és a keresztek tövében térdelve még, csak várni, csak várni, ELÉG!

Mert a kés a húsodba vág, és a tű a testedbe szúr.
Miért nem érted végre meg, hogy ezt nem élheted túl.
Mert a tested is csak por, amit ha felkavar a szél,
Hát mondd el miért teszed, hát mondd el nekem, hogy miért?!