Amit látsz, az a sivatag.
Az út itt véget ér.
Egymás kezét fogva támolygunk tovább.
Ebben a körben te vagy a tét!
Aki elesik az a földön marad,
és velepusztul örökre a remény.
Ki tudja van-e a hová, s ki tudja van e miért?
Lihegve nézzük egymás tétova tekintetét.
Önmagunkba zárva, értelmünk rácsain,
fátyolos szemünkben csillog még a fény.
Világok között egyensúlyozva, érintve álmaink,
suttogásunkra választ suttog a szél.
Aki elesik az a földön marad,
és velepusztul örökre a remény.
Ki tudja van-e a hová, s ki tudja van e miért?
Lihegve nézzük egymás tétova tekintetét.
Ég és pokol között, múlt és jövő között,
kín és gyönyör között, vér és arany között,
aki nem dönt az nem remél, aki dönt az elvetél.
Egy másik idő egy másik tér, a fekete a fehérrel helyett cserél.
Aki elesik az a földön marad,
és velepusztul örökre a remény.
Ki tudja van-e a hová, s ki tudja van e miért?
Lihegve nézzük egymás tétova tekintetét.
Utolsó kommentek