szubkultura

Mikor leszáll az éjszaka, és feljön a hold,
Sápadt fénnyel elborítja a szürke port,
Én érzem, hogy a torkom elszorul,
Mikor az elfojtott vágyak rám törnek vadul.

Olyan kihalt ez a város, olyan üresek a házak,
Lenn az utcákon a sötétből majd feltűnnek az árnyak.
Amíg tart az éjszaka, és fel nem kel a nap,
Érzem addig tart ez a pillanat

Hiába, már nem hallani a hangomat,
Én érzem, hogy belülről valami mindig fogva tart.

Takard el a szemem és takard el a szám,
Már nem mozdul a kezem és már nem nyílik a szám.
Egy néma sikoltás, ami belőlem tör elő,
Én még menekülnék, de nincs bennem elég erő.

Hiába üvöltök, nem hallani a hangomat,
Én még menekülnék, de belülről valami mindig fogva tart.

Hiába, már nem hallani a hangomat,
Nem enged szabadon, belülről fogva tart.

Ez az álom,ami elkísér újra és újra,
Én lázas arccal, nedvesen a párnádra borulva,
Remegve ébredek, nem lehet álom,
Magamhoz térjek végre, én csak azt várom.

Hiába üvöltök, már nem hallani a hangomat,
Nem enged szabadon, belülről valami fogva tart.
Egy néma sikoltás, ami belülről tör elő,
Én még menekülnék, de nincs bennem, nincs elég erő.