szubkultura

Őrült vágyak rohannak meg, a csendben, ami körül vesz
És földre szorított arccal, még menekülnék.
Üres falak közt, üres szobákban idegenként járok már.
Értelmetlen kétségek között, a kezed már ...

Nem talál, nem talál, minden hajnalon, minden éjszakán

Ha magamhoz térek újra,  rám tör megint a félelem,
Repülnék veled még, de a tested már a földön hever.
Mégsem kívántál, ne szólj, ne érj hozzám, minden nap hazugság volt,
De kérlek, hogy ne gondolj rám,

Ne gondolj rám, minden hajnalon és minden éjszakán.

Csak mondd, csendesen, csak mondd, miért, vagy miért nem.
Csak mondd, én nem értem, csak mondd, mondd, mondd el nekem

Ha rám tör megint a félelem, amely bennem lapul,
Ha hallom, hogy szólsz hozzám, olyan vadul.
Mikor szeretlek téged, mikor hozzád érek,
Mikor a szemed nézem a pillanat hevében.

(mondd, mondd, mondd)
És ne gondolj rám, ne gondolj rám,
Ne gondolj rám minden hajnalon, minden éjszakán.
Csak mondd, csendesen, csak mondd, miért nem.
Csak mondd, én nem értem, csak mondd.