szubkultura

Minden fényárban úszik
Minden izzik és ég
A ???? térben a világ izzad
a kegyetlen és kihalt senki földje
fölött lassan fakul az ég, a kék ég

Védj meg engem, rejts el engem
Védj meg engem, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény
Úgy bánt a fény, úgy bánt a fény
Úgy bánt, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény

Az álmok elpárolognak
Az álmok nem visznek feléd
A könnyek felszáradnak
A vér megavad
Elbágyadt a világ, a biztonság eltünt
Nagyon, nagyon rég, eltünt rég

Védj meg engem, rejts el engem
Védj meg engem, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény
Úgy bánt a fény, úgy bánt a fény
Úgy bánt, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény

Védj meg engem, rejts el engem
Védj meg engem, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény
Úgy bánt a fény, úgy bánt a fény
Úgy bánt, vigyázz rám
Ha néha úgy bánt a fény

Két nap járt az égen
Két ember figyelte régen
De mindeketten tudták
Az utolsó hajnalt várják
A csillagász csak a hegyen kémlelt
A próféta ezalatt a hittel érvelt
De este a kedvesüknek ugyanazt súgták

Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál
Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál

Két nap járt az égen
Két ember figyetle régen
De házaikban nem gyúl több világ
Így szólt a próféta:

Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál
Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál

Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál
Menekülj el, kérlek édes, ne állj meg
A sötétedés nem vár, a város szélén jár
Már csendesen oson a halál

Felébredtem az éjszakában
Hol vannak a csillagok
attól tartok a félhomályban
Elvesztettem a holnapot
Milyen rég volt, hogy mindenki elment
Elfeledtem, nem tudom
A tükörben már csak magamat látom
A zihálásomat hallgatom

Nem elég, nem elég, ennyi nem lesz elég
nekem nem elég, nem elég, nem elég ez nekem
nem elég ez az én gyönyörű életem
észrevétlen túl szűk lett nekem

Sokáig tartott míg rájöttem arra
Hogy megéritett a végtelen
Attól kezdve bármerre lépjek
Utamat állja az életem

Nem elég, nem elég, ennyi nem lesz elég
nekem nem elég, nem elég, nem elég ez nekem
nem elég ez az én gyönyörű életem
észrevétlen túl szűk lett nekem

Nem elég, nem elég, ennyi nem lesz elég
nekem nem elég, nem elég, nem elég ez nekem
nem elég ez az én gyönyörű életem
észrevétlen túl szűk lett nekem
Nem elég, nem elég, ennyi nem lesz elég
nekem nem elég, nem elég, nem elég ez nekem
nem elég ez az én gyönyörű életem
észrevétlen túl szűk lett nekem

Most ébredek, a hold hideg
Arca ezüstözött s rideg
Vágyakat mind megfagyaszt a semmi
Most ébredek, szorítja torkomat
A lelassult világ már csak egy gondolat

Most ébredek, a hold hideg
Arca ezüstözött s rideg
Most ébredek, vágyakat mind megfagyaszt
A semmi szorítja torkomat
A lelassult világ már csak egy gondolat

Mondd el nekem, mért folyik a könnyem, ha pofon vágnak
Mondd el nekem, mi állít majd gátat a pusztulásnak
Segíts rajtam, ne hagyd, hogy elvesszek
A sötétségben utat ne téveszzek

Mi lesz velünk most, hogy nem égnek a lángok
Mondd le nekem, én már semmit nem látok
Mondd el nekem, hová lett minden, mit fontosnak véltem
Mondd el nekem, miért kell bünhődnöm, mi volt a vétkem

Segíts rajtam, ez az utolsó álmom
Segíts, a kiutat meg kell találnom
Jeges kezeimmel a parázsban turkálok
Mondd el mi lesz, én már semmit nem látok

Segíts, mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem

Mondd el nekem, mért ragadok itt
Miért törött a szárnyam
Mondd el nekem, mért vagyok még itt
Én szárnyalni vágytam

Segíts rajtam, nagyon szépen kérlek
Átlátszóvá váltam, add, hogy el ne tünjek
Segíts rajtam, még hasonlítok rátok
Mondd el mi lesz, én már semmit nem látok

Segíts, mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem

Segíts rajtam, nagyon szépen kérlek
Átlátszóvá váltam, add, hogy el ne tünjek
Segíts rajtam, még hasonlítok rátok
Mondd el mi lesz, én már semmit nem látok

Segíts, mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem

Segíts, mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, én már semmit nem látok
Mondd el nekem, én már semmit nem látok

Segíts, mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem
Mondd el nekem, mondd el nekem

Miért fáj, mikor a lelkem
Kapujában megérint a halál
És tovább áll. Nem láttam.
A testem már remegve hull
Remegve hull alá a földre
Még létezem, de a lelkem egyre
lejjebb, lejjebb a síromig száll

Miért fáj, mikor az egyik éjszakán elveszthetsz
De aztán, eljöhetsz mindig hozzám
Leülsz mellém és tovább sírsz
Egy sóhajjal magadhoz hívsz
De a lelkem egyre lejjebb, lejjebb a síromig száll

Az őrangyalok a földre zuhantak
A mennyország már elhagyatottan áll
Te csak ne sírj, kérlek
Csak szólj, csak szólj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj

Miért fáj, hiszen a koporsóm falán
Elérhetsz bármikor, és nem zavarsz egyáltalán
Te is látod, hogy felém szállsz
Zuhansz világokon keresztül sírva hozzám
És könnyes arccal végleg, végleg együtt szállunk

Az őrangyalok a földre zuhantak
A menyország már elhagyatottan áll
Te csak ne sírj, kérlek
Csak szólj, csak szólj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj
Miért fáj, miért fáj

Holdvilágba fagyott szellem éjszakákon
Szobámban fekve, egyedül várom
Hogy jöjjön valaki, hogy szeressen még
A jeges pusztaságon valaki erre tart
Szebb lesz itt minden, ha maradni akar
Melegebb lesz itt és kék lesz az ég

Ááá maradj még, ááá maradj még
Ááá maradj maradj még
Ááá maradj még, maradj még
Ááá maradj maradj még

Lopva ránézek majd és suttogva mondom:
Jó hogy itt vagy. - és elszorul a torkom
Olyan furcsa és annyira szép
Megfolyt a holdfény, ha itt hagysz engem
Te vagy nekem most a megnevezhetetlen
Kezdet és a vég, maradj még

Ááá maradj még, ááá maradj még
Ááá maradj maradj még, maradj még
Ááá maradj még, maradj még
Ááá maradj maradj még, maradj még

Ááá maradj még, ááá maradj még
Ááá maradj maradj még, maradj még
Ááá maradj még, maradj még
Ááá maradj maradj még

Ááá maradj még, maradj még
Ááá maradj maradj még
maradj maradj még

...mozdulatlan testtel
Figylem a tájat, hol vagyok
A sivatag lassan elborít mindent,
Ki kell jutnom innen, de nem akarok
Valaki suttog: nagyon szeretlek
Gyönyörű a hangja, kihez beszél
A kezét nyújtja: gyere segítek
ELmegyünk oda ahol nem fúj a szél

Az idegenek földjén ...
minden az övék...
AZ idegenek földjén ...
Minden az övék..

Eltévedtünk, egyedül maradtam.
A lány aki segített, nincs velem
Eltünt a ködben, elhagyatottan
Mihez kezdek most , Istenem.
Bolyongok a fényben, könnyes a szemem
.. a kezem, az arcom ég.
Ordítani kéne, de hiába tenném
Mert rájöttem, itt minden az övék.

Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...
Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...

Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...
Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...

Az álmom, a vihar felötlik előttem
Leteszem a fegyvert, elmegyek
De hová mennék a sivatagban
Ahol senkit nem ismerek
Nézem az eget, rájövök végre
Hogy ... untig elég
..utánam szólnak

Igazad volt, minden az övék
Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...
Az idegenek földjén ...
Minden az övék ...

A vihar sötét, sötét. Cry.
Villám sújtotta fák közt, ha járnék,
nem lenne ott se jobb. Úgy fáj még.
Félek, félek, a fohász. Cry.
A fohász az égből visszafordul,
Az Istenek csak néznek zordul.
Arculcsapottan a sárba hullok,
Hiába félek, hiába sírok.

Hiába minden, sírnak az angyalok.
Hiába minden, hiába minden.
Nekem soha, soha nem mondta senki,
Arccal az égnek semmit ne várjak,
A földre boruljak úgy kiáltsak.
Kiálts, kiálts, kiálts! Cry!

Bűn volt azt hinnem enyém itt minden,
Bűn volt felnéznem rátok innen.
Elveszve végképp hiába várok,
Soha nem sújt le az utolsó átok.
Hiába minden, sírnak az angyalok
Hiába minden, sírnak az anygalok
Hiába minden, sírnak az anygalok
Hiába minden, hiába minden.

Arccal az égnek semmit ne várjak,
A földre boruljak, úgy kiáltsak.
Bűn volt azt hinnem, enyém itt minden.
Bűn volt felnéznem rátok innen.
Elveszve végképp hiába várok,
Soha nem sújt le az utolsó átok.
Hiába minden, sírnak az anygalok,
Hiába minden, sírnak az anygalok,
Hiába minden, sírnak az anygalok,
Hiába minden, hiába minden.

Nézz kicsit köröl kérlek.
Nézzd végre minden mozdulatlan.
Összesűrűsödik a szépség
Ebben az egyetlen pillanatban.

Ne hidd, hogy örökké tart,
Úgy kérlek, hallgass utoljára rám!
Törékeny itt minden.
Hát nézzd meg, hogy emlékezni tudj,
Ha mégsem pusztul el talán a világ.

Itt mindent savak marnak,
Itt mindent a rozsda rág.
Csak a barbárokra vár vár vár
Csak a barbárokra vár a világ
Itt mindent savak marnak
Itt mindent a rozsda rág
Csak a barbárokra vár vár vár
Csak a barbárokra vár ...

Nézz kicsit körül kérlek,
Nézzd ezt a széteső csodát!
Látod, a tér egyre csak szűkül
Ne hidd, hogy nem szűkül tovább.
Ha lassulni látod az időt,
Kérlek, gondolj utoljára rám.
Te vagy nekem az egyetlen
Esély, hogy megmaradjak itt,
Ha mégse pusztul el talán a világ.

Itt mindent savak marnak
Itt mindent a rozsda rág
Csak a barbárokra vár vár vár
Csak a barbárokra vár a világ
Itt mindent savak marnak
Itt mindent a rozsda rág
Csak a barbárokra vár vár vár
Csak a barbárokra vár ...

Lassan szívod magadba ezt a pillanatot,
Érzem, hogy forró a tested, de abba hagyni még nem akarod.
Ez a két lépés a végtelenbe most még túl kevés,
De ha átlépünk a korláton, már nincsen, nincsen, nincsen szenvedés.

Az öngyilkos vágyak nem beszélnek félre,
Kihajolva az ablakon zuhansz le a mélybe.
Csak egy pillanat, és elmúlik minden,
Ez a jövő túl sötét, hát ne maradj, ne maradj, ne maradj itt velem.

Nem, nem, nem érdekel, hogy mit gondolsz, hogy mit teszel.
Mikor egyedül és összetörve, vérző tested tapad a földre,
Ez a gondolat majd szétszakítja darabokra a testedet,
De meghalni és újjászületni, egyszerű, nem, nem, nem lehet.

Nem, nem, nem érdekel, hogy mit gondolsz, hogy mit teszel.
Mikor egyedül és összetörve, vérző tested tapad a földre,
Ez a gondolat majd szétszakítja darabokra a testedet,
De meghalni és újjászületni, egyszerű, nem, nem, nem lehet.

Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=Hvbb4GB93Bo&feature=related

Ahogy némán állsz a szélben és a hajadat a szemedbe fújja a szél,
Az arcodról az eső lemos majd mindent, ne félj!

Csak emeld fel a fejed és fordulj felém,
Ne gondolj semmire, csak sikolts fel és legyél az enyém!

Egy halk suttogás, egy lassú remegés, erőtlen mozdulat, érzem ez túl kevés.
Menekülnék tőled, vadul tépve szét a láncaid a húsba vágnak,
De kérlek, engedj el most még!

Ne gondolj semmire, csak dőlj hátra és engedd el magad.
Száguldani a semmibe, mikor úgy érzed, hogy mindent szabad.

Emeld fel a fejed és fordulj felém,
Ne gondolj semmire, csak legyél az enyém.
Én menekülnék tőled és vadul tépve szét
A láncaid - a húsba vágnak, de kérlek, engedj el most még!

Minden különös ezen az éjszakán, minket elvakít a fény.
Forog minden, az árnyak, a képek a sötétben némán és fehéren.
A kezem a semmibe markol, most mégis úgy érzem, hogy...

Még, még, még, még, még, még, ez még nem, nem elég.
Még, még, még, még, még, még, ha ebben a tűzben minden elég.

Megtör a szenvedés, és a napok is olyan lassan múlnak el.
A távolból már hangok zúgnak, halkan egy régi dalt felém,
Én végre megértem, mert egy gondolat hasít belém, hogy...

Még, még, még, még, még, még, ez még nem, nem elég.
Még, még, még, még, még, még, ha ebben a tűzben minden elég.

Youtube link : https://www.youtube.com/watch?v=lFtVi_fNQxQ

CD szöveg:

Mikor még szerettél, így telt minden nap,
De hideg volt a szád, vagy nekem volt túl hideg csak.*
Magányos nappalok, üres álmaid, nem múlnak el,
és én nem tudok felejteni.**

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék még bennem él.

Nincs mit mondanom neked már rég,
Amit meg kell tennem, ez már sok, vagy mégsem elég.***

Ha elmúlik majd, benned a fájdalom,
Amit hiába kerestem, a szemedben és az arcodon.

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék még bennem él.

Ha lehull bennünk majd, ami mindent eltakar,
Ez a hideg, amit belül érzek, téged már nem zavar.
De a vágyak majd elragadnak, szoríts meg és sikolts fel,
Ez minden, amit érted teszek, de téged ez már nem érdekel.

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék, minden emlék bennem él,
Bennem él, még bennem él.

Videoklip szöveg:

Mikor még szerettél, így telt minden nap,
De hideg volt a szád, hideg mint egy törött jégcsap.
Magányos nappalok, üres álmaid, nem múlnak el,
és nem tudok felejteni.**

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék még bennem él.

Nincs mit mondanom neked már rég,
Nekem kell megtennem, de ez már sok, vagy mégsem elég.

Ha elmúlik majd, bennem a fájdalom,
Amit hiába kerestem a szemedben és az arcokon.

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék még bennem él.

Ha lehull bennünk majd, ami mindent eltakar,
Ez a hideg, amit belül érzek, téged már nem zavar.
Ha a vágyak majd elragadnak, szoríts meg és sikolts fel,
Ez minden, amit érted teszek, de téged ez már nem érdekel.

Ne félj, ha a tested majd a testemhez ér.
Ne félj, minden emlék, minden emlék bennem él.

Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=frftn2by-lg&feature=related

Zárd be az ajtót, zárd be az ablakot,
De én majd elérlek téged akkor is, ha nem akarod.

Mikor a csendben végleg elhallgatnak majd a lépteid.
Mikor a sötétben már én nem tudom, hogy hol van,
Én nem tudom, hogy hol van a határ.

De holnap újra feljutunk a hegyre és lerogyunk majd a porba.
Miért nem lehet elmondanom mindent neked?

És az ürességet már nem érzed, de még benned van, én mégsem félek (már).

És az ürességet már nem érzed, ami még bennem van, én mégsem félek.

A hazugságtól könnyes szemmel nyújtod a kezed a kezem felé.
Én érzéketlen arccal lépek a gyengeségem falai mögé.
Zárd be az ajtót, zárd az ablakot,
De én majd elérlek téged akkor is, ha nem akarod.

És az ürességet már nem érzed, de még benned van, én mégsem félek (már).

YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=M9AaSgjRHso&feature=related

Lassan magával sodor a remegés, ez az üresség, ami elborít már
És a megadás könnyeit, letörli rólad majd a valóság,
Akkor végre megérted, hogy szükségem van rád,

Még talán, minden szó, minden vágy után

Az úton, ami a semmibe vezet, az éjbe zuhannak a nappalok,
S a testünkre rajzolt jelekből, felismerik már a holnapot.
Miért nincsenek ablakok, a félelem falai között,
S az ajtók, amin átjutottunk, bezárulnak a hátunk mögött (már)

És ha túl vagyunk már mindenen, mert nincsen múlt és nincs jelen.
Mikor átlépünk egymás felett, kéz a kézben még veled.
A kétségbeesés hullámai, majd átcsapnak a fejünk felett,
S az őrület szavait végre megérted, hogy mit jelentenek.
A tükörből a múlt ezer arccal néz vissza rám,
Én elfordulok majd csendben, hogy ne lássam, ne érezzem...

Talán minden szó, minden vágy után, másképp nézel rám.
Talán...

Még most is hallom magamban a hangok zaját,
De a napok között céltalanul, sodródunk tovább.
Még most is látom magamban, a mozdulatlan arcokat,
Ahogy a fájdalomtól bennük, üvölt minden gondolat.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

Minden lépésem, oly távol van már,
És megfakult sorok között, minden üresen áll.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

Ha bennem elmúlik minden, akkor majd megértem,
Mert közöttük egy halvány képen magamat nézem.

Az utolsó üvöltés, már egy halkuló suttogás,
Az utolsó mozdulat, egy erőtlen remegés.
Lassan felettünk elmúlik minden, ahogy jöttünk, csendesen,
Eltűnünk a semmiben.

YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=lFXKwansmpo

Ahol az ablakok már, csak megvakult szemek,
ahol felénk nyúlnak, a remegő kezek,
Ahol a hangok már, magukba zárnak,
ahol sebeket ejtenek a testükön a vágyak (már).
És ha néma mosollyal, öleljük egymást újra,
pedig sírva gondolunk, már a múltra,
Talán, hiába minden, nem értettél meg engem,
nem értettél meg engem (már).

És ha minden hiába már, semmit ne várj, semmit ne várj.
És ha bennünk majd az idő megáll, kérlek, hogy ne várj.

Mikor a mozdulatlan árnyak nyúlnak majd,
Sovány tested-tested fölé.
Mikor a gondolatok majd elszabadulva törnek utat,
Hideg-hideg agyad mögé,
Még letagadnád és még elrejtenéd,
Ami az agyadban, a testedben, a lelkedben ég.
De a szemed, a szemed olyan őrjítően néz,
Olyan őrülten nehéz, nekem még olyan nehéz...

Nézz rám, ha ordítok a sötétben feléd,

Nézz rám, nézz rám még!

Én is elmúlok majd csendben,
És te várod már a percet,
De neked már senki nem felel.
Nem szabadulhatsz tőlem el,
Mert gondolatban majd
Mindig velem leszel.
Mikor hideg a tested és már nem ölel,
Én kitéplek majd magamból, ha kell.

Nézz rám, ha ordítok a sötétben feléd
Nézz rám, nézz rám még

Ne nézz rám, már nem ordítok, a sötétben feléd.
Ne nézz rám, én nem hiszem, hogy azt megértenéd,
Amit érzel bennem olyan vadul, csak nézel, csak nézel rám ártatlanul.

Nézem a szád, a szádat nézem
A félem ízét a számban érzem
És remeg a kezem, mikor eljössz értem
Már nem értem

Lázas az arcod és túl hideg
Messze hordja a képeket
Elhagyott az alkalom
Túl közel van és távol
több mosoly jön számra már.

Hófehér szagok
És túl sötét a hon
Már üres szavakkal tömik be a számat
Már nem érdekel, ha az utamban állnak
Csak rám bámulnak

Lázas az arcod és túl hideg
Messze hordja a képeket
Elhagyott az alkalom
Túl közel van és távol
több mosoly jön számra már.

Kinyitod magad
Mosolyra fakad
Állunk némán

Lázas az arcod és túl hideg
Messze hordja a képeket
Elhagyott az alkalom
Túl közel van és távol
több mosoly jön számra már.


Kéz a kézben míg elhiszed
Nem érted meg a lényeget
Fogom a kezed a sötétben
Túl közel van és távol
több mosoly jön számra már.

Ha az eljön az idő,
És nem mondhatom el.
Miért nem tettél semmit akkor még,
Mikor már mindent tudni kell?!

Óóóóó!

Megkaptál már mindent,
És könnyek nélkül nézed a testeket.
Csak állok érzéketlenül,
Míg eltemetik a jövőt veletek.

Óóóóó!

A múlt bennünk él, úgy fáj.
A pillanatnak élünk,
És a holnapra nem gondolunk már.

Óóóóó!

A múlt bennük él, úgy fáj.
A pillanatnak élünk,
És a holnapra nem gondolunk már.

YouTube link: https://www.youtube.com/watch?v=M9AaSgjRHso&feature=related

Ahogy a távoli vihar hangjait még, feléd hozza a szél.

A lábunk alatt a múlt romjai, már nem állit meg semmi.
Sarokba szorított árnyink ma el fognak tünni.

Őrült világba születtünk, mely nem állíthat félre.
A régi emlék láncai a porba hullnak végre.

Szótlanul, mindentől távol, megadva magad a múló időnek.
A hited már elveszett rég, pedig volt benned annyi még, hogy szállj, de ez már nem elég.

Csak fekszel az ágyon álmatlanul, de meghalni lassan, meghalni csendben,szótlanul
Már nem lehet, mondd miért teszed, ha nem érdekel senkit már, hogy mi lesz veled.

S látom, ahogy a sebektől szenvedsz, és hideg ujjak kutatnak benned,
De a könyörgés már nem segít rég, és a keresztek tövében térdelve még, csak várni, csak várni, ELÉG!

Mert a kés a húsodba vág, és a tű a testedbe szúr.
Miért nem érted végre meg, hogy ezt nem élheted túl.
Mert a tested is csak por, amit ha felkavar a szél,
Hát mondd el miért teszed, hát mondd el nekem, hogy miért?!

Őrült vágyak rohannak meg, a csendben, ami körül vesz
És földre szorított arccal, még menekülnék.
Üres falak közt, üres szobákban idegenként járok már.
Értelmetlen kétségek között, a kezed már ...

Nem talál, nem talál, minden hajnalon, minden éjszakán

Ha magamhoz térek újra,  rám tör megint a félelem,
Repülnék veled még, de a tested már a földön hever.
Mégsem kívántál, ne szólj, ne érj hozzám, minden nap hazugság volt,
De kérlek, hogy ne gondolj rám,

Ne gondolj rám, minden hajnalon és minden éjszakán.

Csak mondd, csendesen, csak mondd, miért, vagy miért nem.
Csak mondd, én nem értem, csak mondd, mondd, mondd el nekem

Ha rám tör megint a félelem, amely bennem lapul,
Ha hallom, hogy szólsz hozzám, olyan vadul.
Mikor szeretlek téged, mikor hozzád érek,
Mikor a szemed nézem a pillanat hevében.

(mondd, mondd, mondd)
És ne gondolj rám, ne gondolj rám,
Ne gondolj rám minden hajnalon, minden éjszakán.
Csak mondd, csendesen, csak mondd, miért nem.
Csak mondd, én nem értem, csak mondd.

Mikor leszáll az éjszaka, és feljön a hold,
Sápadt fénnyel elborítja a szürke port,
Én érzem, hogy a torkom elszorul,
Mikor az elfojtott vágyak rám törnek vadul.

Olyan kihalt ez a város, olyan üresek a házak,
Lenn az utcákon a sötétből majd feltűnnek az árnyak.
Amíg tart az éjszaka, és fel nem kel a nap,
Érzem addig tart ez a pillanat

Hiába, már nem hallani a hangomat,
Én érzem, hogy belülről valami mindig fogva tart.

Takard el a szemem és takard el a szám,
Már nem mozdul a kezem és már nem nyílik a szám.
Egy néma sikoltás, ami belőlem tör elő,
Én még menekülnék, de nincs bennem elég erő.

Hiába üvöltök, nem hallani a hangomat,
Én még menekülnék, de belülről valami mindig fogva tart.

Hiába, már nem hallani a hangomat,
Nem enged szabadon, belülről fogva tart.

Ez az álom,ami elkísér újra és újra,
Én lázas arccal, nedvesen a párnádra borulva,
Remegve ébredek, nem lehet álom,
Magamhoz térjek végre, én csak azt várom.

Hiába üvöltök, már nem hallani a hangomat,
Nem enged szabadon, belülről valami fogva tart.
Egy néma sikoltás, ami belülről tör elő,
Én még menekülnék, de nincs bennem, nincs elég erő.